Babanapló

Babanapló

menü

Egyeztessen időpontot az alábbi telefonszámon:

+36 20 257 57 78
menü

Harmadik harmad

MI TÖRTÉNIK A TERHESSÉG HARMADIK SZAKASZÁBAN? 

A TERHESSÉG HARMADIK HARMADÁNAK FONTOSABB ESEMÉNYEI

Ne tagadjuk, ez megint egy nehezebb korszak. Az erő megint fogyni kezd, a láb vizesedik, a has egyre több mindenben gátol. Ön néha úgy fogja magát érezni, mint egy jóltáplált pingvin egy mesefilmből. Csak annak nem szúr a háta és a medencéje. A vizeletet is nehezebb tartani, mert a baba nyomhatja a hólyagot. Rosszul alszik, a melléből megindul az előtej, és néha méhösszehúzódásokat is érez. Ezek a jóslófájások, amelyek révén a szervezet a szülésre gyakorol. Még szerencse, hogy a szülési szabadság is ekkor kezdődik, vagyis a 36. héten.

Jön a harmadik ultrahangvizsgálat, amelyet a terhesség végén követhet egy negyedik is, de erről majd az orvos dönt. Vérvétel, vizeletvizsgálat, vérnyomásmérés, magzatmozgás-vizsgálat is lesz, valamint a 36. héttől CTG-vizsgálat, ami a baba szívhangjait és a méh összehúzódását ellenőrzi. A szakorvost kéthetente keressük fel, az utolsó hónapban pedig hetente, hiszen folyamatosan figyelnie kell a méhnyak állapotát. Ebből következtet a szülés várható idejére. Túlhordás esetén a CTG naponta, a szakorvosi vizit pedig hetente legalább kétszer esedékes.

FELKÉSZÜLÉS A SZÜLÉSRE 

Valószínű, hogy már megbeszélték, hol fog aludni a baba, milyen ruhácskákat szereznek be, milyen eszközökre lehet szükség a kicsi fogadásához és az anya kényelméhez. Sokféle család létezik, sokféle szemlélettel, nincsen egyetlen királyi út a babagondozásban. Ami biztos: a kisbabák szükségletei nagyjából azonosak. Minden újszülött igényli a testközelséget, a szervezete arra készül, hogy szoptatni fogja édesanyja, és hogy szülei válaszolni fognak, ha ő jelzi, hogy szüksége van rájuk. Ezen kívül számára szinte minden mindegy, a lakberendezés tekintetében. A lényeg, hogy a szülők örömüket leljék a készülődésben!

Teljesen természetes, hogy nőnek a félelmei is. Jól megy-e a szülés, egészséges lesz-e a baba, képes lesz-e őt jól ellátni. Ami a szülést illeti, olvasson utána, az viszont biztos, hogy a rendszeresen végzett terhestorna sokat segít majd. A szülés és az első napok ismeretlen világba vezetik majd. A legjobb, ha úgy gondol erre, mint élete legizgalmasabb kihívására, amelyben remek segítők támogatják majd. Képzelje el a saját álomszülését, de számoljon azzal, hogy minden szülés egyedi: lehet, hogy ott és akkor nem azok a megoldások fognak segíteni, amit előre elképzelt. Hallgasson a belső hangra, amely segt megtalálni az ön számára legjobb testhelyzetet, módszert, segítőt. Készüljön ugyanígy a gyermekágyas időszakra is: önmagára figyeljen és a babára!

LELKI FOLYAMATOK ÉS PÁRKAPCSOLAT A SZÜLÉSHEZ KÖZELEDVE 

Rengeteg mindent végigcsináltak eddig, miért szúrnák el most? Mindenki tudja a dolgát. A partner azt, milyen segítséget és mikor igényel a kismama, ön pedig azt, hogy mit várhat el a párjától, és azt is, hogy amit eddig tett, az remek volt. Ahogy befordulnak a finisbe, persze mindketten érzik, hogy az erejük kicsit fogytán, a kíváncsiságuk és várakozásuk pedig nő. 

Apás szülés vagy sem? Ezt el kell dönteni. Az esetek többségében természetesen erről régen és közösen határoztak, de ha ön és a párja elhúzták a döntést mostanáig, ejtsék végre meg. Nagyon fontos, hogy a papa is akarja ezt, és ha nem, azt mondja meg őszintén. Sok ok felmerülhet, az esetleges fizikai rosszulléttől kezdve az illúzióvesztéstől való félelemig, és ha ezek előjönnek, ön kezelje megértően. Nem ettől függ a család boldogsága, az eddigi együttlét, és az a tudat, hogy közösen nevelik majd a kicsit, sokkal erősebb kapocs. Ha az apa nem szeretne ott lenni, keressen dúlát, vagy hívja meg olyan hozzátartozóját vagy barátnőjét a szülésére, aki előtt teljesen el tudja engedni magát, aki előtt nem akar "viselkedni". A szülés során nem kell "jókislánynak" lenni, a legjobb, ha hagyja magát sodródni a folyamattal. 

Megvan a gyerek neve? Azt hinnénk, ez is régen eldőlt, de nem feltétlenül van így, a hezitálás eltarthat a szülésig, utána azonban nincs mese. Pár óra múlva közölni kell a keresztnevet, amit, amilyen nehéz kiválasztani, olyan fontos lesz később, hiszen a mi döntésünktől függ, hogy a gyereket hogyan szólítják majd egész életében. Az utolsó hetek erre kiváló alkalmat nyújtanak. Bújjanak össze egy utónévkönyv felett. Vagy írjanak le, és dobáljanak egy kalapba neveket. Vagy csak mondják, ahogy jön, és válogassák ki a legkedvesebbeket!

Vannak kisgyerekes barátaik? Látogassák meg őket, beszélgessenek, vegyenek részt a babás hétköznapokban! Lehet, hogy eltanulnak néhány trükköt a fürdetésről, pelenkázásról, böfiztetésről. Láthatják, hogy korábban kétbalkezes ismerősük milyen biztonsággal veszi kézbe a gyerekét, miközben pár hónapja még ő is folyton attól tartott, hogy elejti. Ez a szülői ráhangolódás része. De jó tudni: nincsenek örökérvényű megoldások, és az otthoni békét, az összehangoltságot a kicsivel való bánásban, a feladatok elosztását önnek és párjának kell kitalálnia és megteremtenie. Nincs kétség: sikerülni fog. Az a kis lény, akit a kezükben tartanak, a létezésével fogja kiküzdeni, hogy minden az ő érdekében történjék, és a szülők harmóniája az ő legsajátabb érdeke. És az önöké. Vagyis minden adott, hogy ez meg is valósuljon.