Babanapló

Babanapló

menü

Egyeztessen időpontot az alábbi telefonszámon:

+36 20 257 57 78
menü

Rooming-in rendszer

Messzire jutottunk a falusi házban négy téglára támaszkodó és úgy szülő nő képétől, és attól is, a kismama szakszerű segítég nélkül töltse a gyermekágyas napokat.  Az anya és a kisbaba akkor van biztonságban, ha az első napok egészségügyi kockázatait, az esetleges szövődményeket jól felismerő szakemberek támogatják. Míg az otthoni szülés családi körben, a kismama anyjának, vagy éppen nagyanyjának a szerető támogatásával, ismerős környezetben folyt régen és ma is, a kórház rideg térnek tűnik. És az is, ha hiányzik belőle az intimitás, az egymásra hangolódás, az együttlét, a családias légkör. Ezért a WHO, az Egészségügyi Világszervezet szorgalmazza a családközpontú szülészetek kialakítását.

CSALÁDKÖZPONTÚ SZÜLÉSZET 

A dolog lényege, hogy a bensőségesség érdekében az otthoni légkört csempésszük be a kórházakba. Ez részben azt is jelenti, hogy az anya választhatja meg azt, hogy ki legyen, aki végigkíséri a szülésen (a párja, egy dúla, egy barátnője, vagy rokona). Illetve azt, hogy a kisbabát ne szakítsák el a családjától, ha az egészségi állapota miatt ez nem jelent kockázatot. A szülés után a rooming-in elltás a legmegfelelőbb, amikor a baba és az édesanyja folyamatosan együtt lehetnek.

MILYEN ELŐNYEI VANNAK? 

A ROOMING-IN RENDSZER A GYAKORLATBAN 

A babát néha elviszik orvosi vizsgálatra, védőoltásra, vagy fürdetni, egyébként azonban a gondozási teendőket a mama láthatja el. A folyamatos együttlét a szoptatás sikerességének is kedvez. 

Tudjuk, hogy az érett anyatej elválasztása szülést követő harmadik napon indul meg. Az első napot a baba még általában átalussza, de utána gyakran felébred, és persze éhes. Szerencsére már a terhesség végén megjelenik az úgynevezett előtej, amelynek kicsi még a mennyisége, de rendkívül értékes összetevői vannak. Fontos tehát, hogy a baba hozzájusson. Ahányszor csak lehet, tegye tehát a gyereket a mellére. Maga az együttlét, a kicsi ölben tartása, az, hogy ön magához szorítja, nagyon fontos, a kisbaba néha valósággal harcol azért, hogy közel maradhasson a mama bőréhez, illatához, szívdobogásához. Ne álljon ellent neki. No persze, nem is tud.